Elérkeztünk hát ide is: megkezdődnek a budapesti elődöntők. Ezek a fordulók kezdődnek a legutoljára egész Közép-Európában, mivel ide futnak be az egyes döntőkből érkező helyezett zenekarok. Közeledik a szezon vége, igaz? Közeledik, de azért még jó néhány koncert hátravan az A38-as nagydöntőig. Kezdjük például a Budapesti elődöntőkkel, amelyek a Dürer Kertben kerülnek megrendezésre. Április 30. Az estét a tavalyi döntős Toscrew nyitotta, ugyanazzal a death metal zenéjével, ami már akkor is jellemezte őket. A felállás egy kicsit megváltozott, ugyanis a billentyű személye egy hölgyre cserélődött, ez azonban szerencsére nagyon simán ment, ugyanis a hangzáson nem változtatott semmit sem a dolog. Érdekes, mert nagyon kedves és barátságos emberekről van szó, mégis ők játszották a mai nap legkeményebb muzsikáját, amivel semmi baj nincs, viszont ezzel a zenével nehéz tömegeket megnyerni, az biztos. Persze nem hiszem, hogy ez lenne a zenekar célja… úgyhogy csak így tovább! Az Overdrive következett: fiatalos, de mégis klasszikus elemeket magával hordozó rockzenéjükkel a srácok rendesen odacsaptak, megmozgatták a közönséget. A fiúk koncertről koncertre egyre jobbak, egyre pontosabban játszanak együtt, egyre többet mozognak, és egyre többet mernek vállalni a színpadon. Különösen igaz ez az énekesre, aki kezdi megtalálni magában a frontembert, mi pedig bíztatni szeretnénk őt, hogy csak így tovább, mert nagyon jó lesz ez. A zenekar ma remekül játszott, a közönség imádta őket, úgyhogy nincs is más hátra, mint… A következő zenekar, a StylX robbant be a színpadra, kemény, nu-metalos riffekkel, és rengeteg energiával. A srácok nagyon jók, mind zeneileg, mind mozgásilag, show-elemileg. Sok mindent nem is tudok felhozni, még ha akarok sem ellenük, talán annyit, hogy lehetne egy-két jó kis énekdallammal színesíteni néha a dolgokat, de ez már csak akkor jön elő, ha valami tényleg építőt szeretnék mondani. Hagyjuk is. Vagy nem? A Just Four következett. A srácok a metálzene különböző területein mozogtak, nem túl messze álló, de mégis különböző stílusokat keverve. Sajnos a mai valószínűleg nem az ő napjuk volt, mert a kelleténél több hiba és pontatlankodás csúszott a zenéjükbe, így csak nehezen lehetett megítélni, hogy valójában mire is lenne képes ez a zenekar. A Doomsday Funk lépett következőként a színpadra. Progresszív, tört ütemes zenéjével a bandának sikerült megfognia a közönséget, még pedig azért mert bármennyire is progresszív és tört ütemes is az, mégis valahogyan közértető formában van jelen a zenéjükben. Magyarul nagyon jól meg vannak írva ezek a dalok, na. Egy nagyon szerethető, jó zenekart láthattunk az Emergenza színpadán a Dürer kertben, jó együttes fellépéssel, de emellett igen jó egyéni produkciókkal is. Jött a Sunset, akik már tavaly is nagyon jók voltak, idén meg aztán… huhú. A csapat egy szintissel és egy vokalista lánnyal erősítette meg állásait, de azt hiszem, nem csak nekik köszönhető az a remek koncert, amit a zenekar elővezetett. Mert hogy hatalmas bulit csapott a zenekar, az biztos! A Sunsetnek nagyon jó számaik vannak, nagyon jól is vezetik elő őket, a nézőket pedig koncertről koncertre komolyan megőrjítik… hopp, csak nem egy esélyes zenekar a végső győzelemre is esetleg? Ja, és még valami: srácok, a két éneket jobban is ki lehet használni! A Cool Garden vette át a Dürer kert színpadát, de náluk már azt is nehéz volt megoldani, hogy a tizenhárom (!) zenészt elhelyezkedjen rajta. Végül is ez sikerült, és azt kell mondjam, hogy nagyon is megérte az erőfeszítést, ugyanis egy rettenetesen cool (garden) koncertet láttunk. A zene kicsit elütött a többiektől, de számomra végre felüdülés volt egy olyan zenekar, aki nem a rock felől közelít