Az Emergenza fesztivál fogta magát, és úgy döntött, idén lenéz Debrecenbe, és megmozgatja kicsit az ottani zenei életet: a zenekarokat, a rajongókat, meg mellesleg mindenkit, akivel találkozik. A dolog pedig egész jól sült el: a három este során a húsz zenerarra összesen több, mint 700 ember volt kíváncsi! Nézzük hát, mi is történt pontosan a Klinika Klubban...

2008. október 23.
A nemzeti ünnep miatt már a csütörtöki és a pénteki nap is munkaszüneti nap volt, így a fesztivál selejtezõit egy nagy, hosszú hétvégén rendeztük. Ennek megfelelõen már az elsõ zenekar, a Blues Traffic elõtt igencsak szép számban várakoztak a nézõk a színpad elõtt - pláne, amikor a zenekar a színpadra lépett, és felcsendültek a már a zenekar nevébõl is sejthetõ dögös dallamok. A hangulat aztán tovább emelkedett, a két gitáros felváltva tette oda a meredekebbnél meredekebb szólókat, a ritmusszekció közben feszesen tolta a talpalávalót, a szájharmonika pedig remekül egészítette ki az amúgy is izgalmas produkciót. A bandán látszott, hogy bizony nagyon profi zenészekkel van dolgunk; ennél jobb nyitóprodukciót nem is kívánhattunk volna a háromnapos fesztiválra!
Amint azonban a Hatred Solution elfoglalta a színpadot, az emberek száma mintha megkétszerezõdött volna. A stílus is vett egy 180 fokos fordulatot, mivel a srácok igen-igen kemény hardcore-metállal igyekeztek belopni magukat a közönség szívébe – sikeresen. Mindenki nagyon pontosan tette a dolgát a színpadon, a kemény riffeket szinte óramû pontossággal követte a dob és a basszus. Ami óriási teljesítmény a mellé az eszméletlen színpadi mozgás mellé, amit a srácok nekünk bemutattak: hatalmas! A zenekar néha belevitt egy-két teljesen oda nem illõ dolgot a zenéjébe, ezzel még érdekesebbé téve a fellépést: gondolok itt például a nyolc ütemes blues-témákra, amiket aztán persze ismét követett a fejszaggatás.
A Fea[R]eal következett: maradtunk a metálon belül, de a fellépés már nem elsõsorban annyira a keménységrõl szólt, mint az elõttük játszó bandánál; itt már hallhattunk énektémákat, akkordokra épülõ dolgokat, miközben még mindig azért egy keményebb stílusban jártunk. Sajnos itt adódott egy-két pontatlanság, de talán csak azért, mert egy igencsak fiatal formációról van szó, a zenekar 2008-ban alakult. Az énektémákat sem sikerült sajnos mindig pontosan odatenni, de ezen is lehet majd még javítani. Összességében egy ígéretes produkciót láttunk egy szerethetõ zenekartól, jó fej srácoktól. Csak így tovább!
Az est negyedik fellépõje a Hopethelast volt; a valamiféle emocore zenét játszó srácok bizony odatették magukat rendesen. És még ha csak srácok lettek volna! Bizony a dobok mögött egy hölgyet üdvözölhettünk, de õ úgy játszott, hogy annak, aki történetesen nem pillantott a dobok mögé, ez a tény egyáltalán nem tûnhetett fel. Az egész zenekar egyben volt, tetszettek a gitártémák, mindenki rendesen tette a dolgát, az ének pedig a hangszálgyulladás ellenére végig kristálytiszta volt. Már ott, ahol nem volt üvöltés, természetesen, azért ez a zenekar sem finomkodta el a dolgokat túlságosan. Bizony ebbõl a bandából, ha egy kicsit több egyediséget tudnak vinni a játékukba, még lehet valami!
Az est második felére a punkzenekarok vették át a stafétabotot. A három versenyzõ punk bandából szerintem a legjobb nyitott, méghozzá a Fél-X. A banda jó hangulatot teremtett, egyszerû, dallamos, vidám zenéjével azt csinálta, amihez a legjobban értett: bulit! A számok könnyen megjegyezhetõek voltak, az énektémák is kívánkoztak, hogy az ember énekelje együtt õket a zenekarral, és tessék! Mindez persze egy jó alapra volt felépítve: a srácok pontosan játszottak, pont annyira, amennyire egy punkzenekar jó, ha pontos. Ha az õrültséget még a srácok meg tudják duplázni (triplázni?), akkor bizony egy igen-igen erõs és húzós produkció lesz ez.
A punkband